Tanfolyamok l Előkészítő

A MOME 2013. őszén induló tanfolyamairól hamarosan itt olvashat részletes információt.

MOME Snittel kapcsolatos kérdésekkel kérjük, hogy Varga Anikót keressék:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
06 20 460 23 94

Analóg és digitális rendering (ADR) - 2. modul

A tanfolyam azoknak szól, akik érdeklődnek a különböző tervezői ábrázolás technikák iránt (építész, belsőépítész, terméktervező, tájépítész), illetve akik a különböző tervezői gondolatok megjelenítésének gyakorlati és elméleti szakmai alapjait kívánják elsajátítani. A kurzusok során kifejezetten olyan tárgyak megjelenítésével foglalkoznak, melyek a designer szakmában rendszerint felmerülnek.  A két modulból álló tanfolyam 2. modulja a kézi rajzok számítógéppel való továbbfejlesztésének lehetőségeit ismerteti meg a résztvevőkkel. A tanfolyam két, egymásra épülő modulból áll, melyek szintfelmérővel zárulnak.  A szintfelmérők százalékos módon értékelik a teljesítményeket. 

Kezdő fotográfia

A Kezdő fotográfia tanfolyam azok számára nyújt átfogó szakmai tudást a professzionális és amatőr fotózásról, akik célja a fotográfia műfajának közelebbi megismerése. A tanfolyam elvégzése után a résztvevők képesek a magabiztos eszközkezelésre, a műtermi munkavégzés során önállóak, a fotográfusi munka betöltéséhez szükséges alapszintű ismeretekkel rendelkeznek. A tanfolyam során a hallgatók gyakorlati és elméleti órák keretében sajátítják el a szakmai alapismeretek. A tanfolyam a Barabás Villában megrendezendő kiállítással zárul.

Streetfotó - dokumentáláson alapuló kreatív képi kommunikáció

A Streetfotó tanfolyamot azoknak ajánljuk, akik szeretnek utazni, nézelődni, új dolgokat felfedezni és benyomásaikat, véleményüket fényképezőgéppel dokumentálni. A kurzus során a résztvevők az egyszerű emlékképek elkészítésétől eljutnak az önkifejezésig, amikor már képeik  mások számára is izgalmas alkotásokká válnak. Azokat várjuk a tanfolyamra, akik átfogó szakmai tudásra vágynak a street photography műfaj területén, akik a gyakorlati tapasztalatszerzés mellett a nélkülözhetetlen elméleti háttérre illetve az analóg fényképészeti technikák ismeretére is vágynak.  A kurzus alkalmas rendezvényfotózási ismeretek megalapozására vagy bővítésére vagy személyes utazások szakmailag magas szintű, esetleg művészi célú dokumentálásának elsajáítására. A tanfolyam lezárásaként kiállítást rendezünk a kurzus során készült fotókból a Barabás Villában.

Speciális kerámia design

Napjainkban tényként kezelhetjük, hogy az étkezési kultúra és gasztronómia előtérbe kerülésével, ezek a területek az emberi önmegvalósítás meghatározó terepévé váltak. Az étkezéssel, a terítéssel, a tálalással folyamatosan kapcsolatban állunk, így önkéntelenül is véleményt formálunk azokról. A tanfolyam a résztvevőket az étkészlet tárgycsoportból kiemelt 'sütőformák, kínálóedények, ivóedények' elkészítésének folyamataiba kalauzolja. A tanfolyam azoknak szól, akik művészi elképzeléseik kibontakoztatására e szakterület nemes anyagait szeretnék felhasználni, akik a gyakorlati ismereteiket/képességeiket szeretnék fejleszteni vagy akik már rendelkeznek általános szakmai alapismeretekkel, de tudásukat a magastüzű kerámia világának megismerésével kívánják bővíteni.

PreMOME

A PreMOME Felvételi Előkészítő tanfolyam úgynevezett szakos kurzusai a professzionális szintű tervezői gondolkodásmóddal és a design, valamint az alkalmazott művészet területeinek elméleti és gyakorlati alapjaival ismertetnek meg. Ezek birtokában felelősségteljesebb döntés hozható meg a résztvevők továbbtanulási és szakmai irányultsági kérdéseiben, ugyanakkor komoly segítséget nyújtanak a felvételi vizsgán felmerülő feladatok sikeres megoldásában.

A szakmai tevékenységek megalapozásához és a gondolatok kommunikálásához szükséges alap művészeti készségeket a rajz, festészet és mintázás kurzusokon fejleszthetik résztvevőink. Ezek a programok érdeklődés, illetve felvételi követelményeknek megfelelően a kurzuson belül szabadon választhatóak. Az alap művészeti kurzusokon való részvétel párhuzamosan ajánlott a kiválasztott szakos kurzusokon való felkészüléssel, mivel a két képzési program lényegesen eltér egymástól, így nem helyettesítik, hanem kiegészítik egymást.

DEMO - design gyerekeknek

A DEMO programja szerint a vizuális kultúrát közvetíti tér-tárgy-média területeken, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett tervezőkkel és az ott még jelenleg is tanulmányokat folytató hallgatók közreműködésével. A DEMO az általános vizuális alapműveltség megszerzése mellett segítséget nyújt a 9-14 éves, majd a 14-18 éves korosztály pályaorientációjában, és a vizuális kultúra által érintett területeken továbbtanulni vágyóknak a későbbi egyetemi tanulmányok megalapozásában vállal célzottan szerepet. A foglalkozásokon nem az elméleti tudás átadására helyeződik a hangsúly, hanem játékos formában, a gyerekekkel együtt, egy-egy alkotási folyamatot közösen átélve, tapasztalati úton elsajátítva közvetíti a közreműködők által gyakorolt szakterületek ismereteit.

MOME Snitt

A MOME Snitt Fashion Backstage tanfolyam azok számára nyújt lehetőséget, akiknek nem elég a szabásminta, mert TERVEZNI, ALKOTNI, LÉTREHOZNI is szeretnének. A tanfolyam során rálátás nyílik a kreatív munka-technológia nélkülözhetetlen alapjaira, miközben a ruha-, és textiltervezés hagyományait megismerve bővül a résztvevők tudása. A tanfolyam alatt egy teljes öltözéket terveznek meg és gyártanak le a hallgatók, melyeket oktatói segítséggel, az egyetem textil szakműhelyeiben készítenek el. A tanfolyam a résztvevők által készített öltözékek legjavát bemutató kiállítással zárul.

Analóg és digitális rendering (ADR) - 1. modul

A tanfolyam azoknak szól, akik érdeklődnek a különböző tervezői ábrázolás technikák iránt (építész, belsőépítész, terméktervező, tájépítész), illetve akik a különböző tervezői gondolatok megjelenítésének gyakorlati és elméleti szakmai alapjait kívánják elsajátítani. A kurzus során kifejezetten olyan tárgyak megjelenítésével foglalkoznak, melyek a designer szakmában rendszerint felmerülnek.  A két modulból álló tanfolyam 1. modulja a rajzi alapokat, azaz a perspektíva, arányok, látvány, fény-árnyék kiemelések, eszközhasználat, rajzi finomságok ismerteti meg a résztvevőkkel. A tanfolyam két, egymásra épülő modulból áll, melyek szintfelmérővel zárulnak.  A szintfelmérők százalékos módon értékelik a teljesítményeket.

Művészettel nevelés

A továbbképzés célja, hogy támpontokat adjon azoknak a szakembereknek, akik nevelő vagy segítő munkájuk során szívesen dolgoznak a művészet adta lehetőségekkel.
A művészettel nevelés kifejezés a nevelőmunka két aspektusát érintheti: egyrészt a „problémás" gyerekekkel való kommunikálást. A művészet lehetőséget teremthet arra, hogy párbeszéd induljon olyan emberekkel, akik érzéseiket és problémáikat nehezen tudják elmondani. Másrészt művészettel előmozdítható a tabuk alatt álló témák tárgyalása (pl. drog, erőszak). A vizuális művészetek, a drámajáték, a zene és a film a szavakon túli kommunikáció módjai.

AddThis Social Bookmark Button
tamop