A Fémművesség szak BA (bachelor) szint ékszerorientált programját követően az MA (master) szint környezet- és életmódcentrikus, társadalomtudatos, problémakezelő szemléletet közvetít. Kilép a személy testen viselt holmijainak problematikájából és utat nyit a közösségek tárgyi világának irányába. Először az otthon környezetében folyik kutatás, miként lehet a „design" által produkált termékek légkörét személyesebbé tenni. Erre a félév során a családi környezet tárgyi világa, teríték kiegészítők, világítástechnikai eszközök tervezése nyújt gazdag lehetőséget. Erre az alapokra épül a következő stúdium, melynek témája a szellemi közösségek együvé tartozását jelképező, szolgáló tárgyak tervezése és kivitelezés. Ide tartozik a civil társadalom önmeghatározásának tárgyi világa (díjak, kitüntetések a kultúra, sport kiemelkedő teljesítményeinek elismerési rendszerei) és a hit gyakorlásának eszközei, liturgikus kellékei. A kínált témák sorát a közösségi terek igényelte nagyobb csoportok külső és belső tereinek tárgyai követik, melyek részben dekoratív, részben használati funkcióval bírnak (épülethomlokzati elemek, speciális utcakellékek), máskor pedig a kisebb-nagyobb közösségek, települések emlékezetét, történelmi kontinuitását szolgálják (emlékjelek, kommunális terek jelrendszerei). A Fémművesség MA diploma mestermunkája és a hozzá kapcsolódó szakdolgozat elméleti „támasztéka" bizonyítja a hallgató önálló tervezésre, színvonalas tárgykészítésre és mindezek kutatására, dokumentálására, előadására való alkalmasságát.

 

Info

A mesterképzési szak megnevezése: fémművesség
Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: okleveles fémműves tervező művész
A végzettség szintje: mesterfokozat (MA)
A képzési idő félévekben: 4 félév
Szakfelelős és szakvezető: Orlai Balázs

Oktatók

Ádám Krisztián l Bánfalvi András l Mohácsi András l Orlai Balázs l  Péter Vladimir

Letölthető tantervi háló

 

AddThis Social Bookmark Button
tamop